08 febr A Szent Lázár Lovagrend jelentős támogatásban részesítette a szatmárnémeti római katolikus felekezeti iskolát az utóbbi években.
A Szent Lázár Lovagrendet, a kereszténység egyik legősibb és legtiszteletreméltóbb lovagrendjét 1098-ban, az első keresztes hadjárat idején alapították, Jeruzsálemben. A rend a leprások gyógyítását tűzte ki céljául, de emellett katonai feladatokat is vállalt. A 13. században a szervezet Akkonba helyezte székhelyét, ahol a lovagok részt vettek a Szentföld utolsó keresztény bástyájának védelmében. A város eleste után a keresztényeket kiűzték a Szentföldről, és a rend Franciaországba költözött, ahol az uralkodóház támogatását élvezte. Aktivitása fokozatosan elterjedt egész Európában, számos, leprakórházat alapítottak Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Angliában, Németországban, Magyarországon és Svájcban. A 20. század új kihívásokat hozott a Lázár Lovagok számára: a keresztény hit erősítése és védelme, a szegények, betegek támogatása, a keresztények egységének szolgálata és Krisztus tanításának követése. Az utóbbi években a rend kiemelkedő feladatának tekintette a kereszténység visszaállítását Kelet-Európában. Jelentős segélyszállítmányok érkeztek Lengyelországba, Horvátországba, Magyarországra és Romániába is.
Szatmári támogatások
Az utóbbi években a Szent Lázár Lovagrend jelentős támogatásban részesítette a szatmári egyházmegyét és azon belül a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontot, illetve annak könyvtárát. Február 11-én a lovagrend négy németországi képviselője látogat Szatmárnémetibe: Helga és Klaus Winter, valamint Renáta és Axel Mittelstaedt, ez utóbbi a Szent Lázár Lovagrend romániai perjelségének vezetője. A tiszteletükre ünnepséget rendeznek, melynek keretében leleplezik a Hám János Iskola könyvtárának falán elhelyezett Lazarus-plakettet. A rendezvényre szombaton 10.45 órakor kerül sor.
Sorry, the comment form is closed at this time.